Magyarország nyomorország

Ez poszt az előző, blogindító írás folytatása, tovább gondolása.

Mint az előző posztban is írtam, hazánk legfőbb problémái nem politikai természetűek. Egy ország normálisan fejlődéséhez, nem elég egy jog- és intézményrendszer, nem elegek a politikai és gazdasági felépítmények. Ezek fontos dolgok, de a lényeg az a társadalom lenne, amelyik tud, képes és akar is demokratikusan, racionálisan, ne adj isten egy stabil értékrendszereknek megfelelően működni, és amely tagjai képesek normális viszonyban lenni egymással. Ilyenekből nálunk természetesen nagy hiány van, és ahhoz, hogy ennek okait feltárjuk a kultúra, a mentalitás, az értékek, a struktúra, és a pszichológia, azaz az emberi tényezők környékén kell keresgélni.

Persze szó sincs arról, hogy a politikának ne lenne óriási szerepe és hatása, de a politika szűrőjén keresztül nézve egyszerűen láthatatlan rengeteg alapvető probléma, nem is szólva a politika eszköztelenségéről a társadalmi- és kulturális kérdésekben. Jelen állapotában a magyar politika nemhogy nem segít a megoldásban, de egyenesen az ország és a magyar nép általános válságának egyik tünete.
Épp ezért pártpolitikai hörgésre vágyóknak nem érdemes olvasni e blogot, nem a belpolitikára fogok koncentrálni. Persze biztos be fog csúszni pár belpol elemzés, de nem ez lesz a jellemző.

Abban sem hiszek, hogy az ország legfőbb gondjai gazdasági természetűek lennének, bár ez a vélemény is rendre elhangzik. Gazdasági gondjaink persze vannak bőven, de itt még inkább igaz, hogy nem ok, hanem okozat, ezek csupán következményei a politika hibáinak, amik szintén maguk is csak egy mélyebb és általánosabb válságnak a következményei.

Egy közgazdász állítólag egyszer azt mondta, hogy az országok olyan gazdagok lehetnének, ha nem rontanák el folyton a hülye politikusok. Egyetértek. Az első felével. Mi magyarok, és sok más nemzet is sokszorosan bebizonyította, hogy ha a szükség kikényszeríti, 1-2 év alatt vissza tudjuk hozni a mélyből a gazdaságot, kár, hogy a stabilizációval egyszersmind megszűnik a kényszer, és utána rendszerint langyos stagnálás, rosszabb esetben osztogatás, újabb lassú lecsúszás következik. Pedig óriási tartalékok vannak a rendszerben, lenne bőven tér a fejlődésre... A mondás második fele érdekesebb, de nem hiszek benne, azaz hogy csupán a politikusokon múlna, hogy nem gazdagodunk meg. Bárcsak ilyen egyszerű lenne.

A holnapi posztban már ténylegesen beindul a blog, elkezdem sorra venni és elemezni nyomorunk okait és természetét.